A neve szivárvány. Túloldalán hatalmas, messzi világ rejtőzik, dús, zöld füvel borított rétekkel, hegyekkel és völgyekkel.

Amikor egy szeretett kisállat elpusztul, erre a szépséges vidékre kerül, ahol mindig van elég enni- és innivaló, az idő pedig langyos tavaszi napokra hasonlít. Az öreg és törékeny állatok itt megfiatalodnak, és egymással játszanak, elégedetten és békességben.

Mindössze egyetlen dolog hiányzik. Nem lehet velük az a bizonyos személy, aki annyira szerette őket a földön. Úgyhogy csak szaladgálnak és játszadoznak, míg egyikük egy szép napon abbahagyja a játékot, és felnéz.

Az orra hirtelen megremeg…

A füleit felcsapja…

Szemeit kimereszti…

És akkor meglát minket, és hirtelen rohanni kezd, el a többiektől.

A karunkba kapjuk és szorosan átöleljük.

Arcunkra újabb és újabb és újabb nedves puszikat kapunk, és végre újból hü kedvencünk szemébe nézhetünk.

Azután együtt átmegyünk a szivárvány alatt, hogy soha többé ne váljunk el egymástól.

Ismeretlen szerző